Gekko Pub

Gekko Pub

Nyári ajánlatunk

2017. június 29. - Gekko Pub Szombathely

Cicero óta tudjuk, hogy a változatosság gyönyörködtet. Épp ezért jó olykor új dolgokat kipróbálni, mint például a bázisugrást, a bungee jumping-ot, vagy a víz alatti esküvőt. Oké, ha erre mégsem vágytok, érdemes új ajánlatunkat elsajátítani. 

img_4439.JPG

Általában is elmondható, hogy a magyar egy „leveses” népség: sok országhoz viszonyítva jóval több fogy itt ezekből a lédús ételekből. Ez még rendjén is van, de amikor első fogásként egy hazánkba látogató külfödinek a megszokott forró és sós leves helyén egy hideg, rózsaszínű folyadékot szolgálnak fel, ami ráadásul édes, az nem csoda, ha megütközést kelt bennük. Szóval nekik a menüsor végén, desszertként javasoljuk.

img_4592.JPG

Állítólag a szakácsok azért szeretik a jércemellet, mert olyan nekik, mint festőnek az üres vászon. Bármi megtörténhet vele, bármi kisülhet belőle. Kétségtelen, hogy meglehetősen sovány húsféle, de éppen ezért - a vegán kívül - minden étrendbe beilleszthető, kiváló tápértékkel bír. S igen, fogyókúra idején is bátran fogyaszthatjuk, hiszen mindössze 1-2 gramm zsírt, viszont 20-25 g fehérjét tartalmaz.

img_4595.JPG

Igazán elkényeztet minket a természet, és mindez a színes pompa nem csak a szemnek, hanem a szájnak is ingere lehet, hiszen a nyári évszakban is zámos kinccsel szolgálnak, kínálva a vitaminokat, értékes tápanyagokat. Jótékonyan hat az anyagcserédre és az idegrendszere is: kaliforniai paprikás szűznyárs, fokhagymás bébikukoricával, csírás kevert salátával.

img_4600.JPG

A fő attrakció ebben az ínyencségben a csirkemellsteak, amely aszalt paradicsommal elkábítva igazán újszerű élménnyel fog meglepni benneteket. A tepsihez teljesen egyszerű, de nagyon jól működő újhagymás mozzarellát társítottunk.

img_4605.JPG

Ha már édes ízzel kezdtük nyári ajánlatunkat, az étkezés igazi koronája lehet a smoothie italunk. Ha hiszel abban, hogy tested azt is meghálálja, ha kellemes ízekkel kényezteted, ideje kipróbálnod mentás-málnás változatunkban!  Fáradtság ellen és az immunrendszer erősítésére is tökéletes ez a szemet gyönyörködtető italunk.

img_4611.JPG

www.gekkopub.hu

 

5 klasszikus film, amit minden gasztro-rajongónak látnia kell!

Vannak filmek, melyekben annyira jól eltalált 1-1 kajajelenet, hogy utána rövid időn belül neked is kötelezően enned kell. Van, ami most kapásból eszedbe jutott? Amikor annyira gusztusos egy Nagy Zabálás vagy egy adott étel látványa, hogy azonnal megkívánod?

f6fdf0e1-2186-42ce-a829-301d6db1af3d-16876-00000d49aae88398.jpeg

A filmtörténelem talán egyik legkiadósabb étkezése az Aranyeső Yuccában klasszikussá vált éttermi jelenete, ahol Bud versenyt eszik a simlis helyi seriffel. A sokszor idézett párbeszéd egyben a legtömörebben leadott rendelés is:
- Mit hozhatok második fogásként?
- Mindent!

0126d962-096d-4e50-a956-1e2f95fb5730-16876-00000d46320b7bcc.jpeg

Szárnyát vagy combját? Nekünk mindegy, csak repüljön! A vígjáték az étteremkritikusok Michelin-csillagos világába kalauzol bohém módon. Mi mást is várhatnánk Louis De Funes, francia komikus főszereplésével? "Duchemin: Igen, emberek! Erről azt mondják: ennivaló. Ismerkedjenek meg vele jó alaposan. Tehát minél több információ, tárgyi ismeret. Hölgyeim és Uraim, jó étvágyat!"

5c5dbfda-569d-45d1-8cde-0755d146b0f1-16876-00000d47dbfd545f.jpeg

Ízek, imák, szerelmek. Nem feltétlen gasztrofilm, de ha megnézed, az eredeti pizzákra és az ínycsiklandozó tésztákra kedvet fogsz kapni, valamint a szabadabb életvitelre, és az élet örömeinek élvezetére is. Ha valamikor is játszadoztál a gondolattal, hogy bejárd a világot és közben végigkóstolj mindent, akkor ez a film jó kezdés lehet.

4afa09ee-22e7-46b4-a42b-579861de0339-16876-00000d47b7f5edff.jpeg

Az Indul a bakterház Bendegúzának fejét kemény fából faragták, mert a "Hiszen javulnék én, anyám, de nem megy az olyan könnyen faluhelyen." riposzt után kapott pofonból a másodikat a leveses tányér adja, de ez meg se kottyan neki. Nálunk szerencsére nem szerepel az étlapon nyakleves. 

933d36cc-0eb7-4eb5-9723-544da3aea5c5-16876-00000d47037daf14.jpeg

Ratatouille. Egy olyan mesefilm is helyet követel magának a listánkon, melynek szaktanácsadója Thomas Keller, 2x3 Michelin-csillagos amerikai sztárséf volt. Remy, a gourmet patkány arról álmodik, hogy séfként dolgozhat, hiszen a konyhai példaképe, Auguste Gusteau is megmondta, hogy "mindenki főzhet". Ezt az aranyos filmet kezdő szakácsoknak mindenképpen látniuk kell!

a03d86d8-c978-4f8f-ba13-2bfa38f51830-16876-00000d3d652ccfad.jpeg

Megéheztél?

Ha étterembe mennél, Gordon Ramsay megmondja a tutit...

Tudjuk, hogy Gordon sokszor nyers és bántó, de a szakértelme felől nincs túl sok kétség. A három Michelin-csillaggal is rendelkező séf egészen biztosan tudja, mit beszél, mikor megmondja, mire figyelj, ha nem otthon ennél, hanem étteremben.

20f5b0b7-b84d-46c5-87a4-e2f627fd823d-3087-0000028e59f90bbc.jpeg

1. Kerüld a „specialitásokat”

"Nem titok, hogy a ház specialitása sokszor éppen az adott napon/napokon kiárusítani vágyott fogás – maradékfelhasznált vagy túl nagy adaggal berendelt alapanyagokból. Az igazi specialitás az legyen egy fogás, amiben az adott étterem tényleg jó. Ha több is van a menün felsorolva, az már nem feltétlen specialitás." - Nos, szerényen megemlítenénk az egy darab Gekko Burgert karikaburgonyával, amelyet vendégeink emeltek fel a képzeletbeli dobogóra. 

img_1971.PNG

2. Gyanakodj a nagyzoló jelzőktől - pl.: „a legjobb pörkölt a városban”, az „ország legfinomabb desszerje”...

Gordon szerint ez mindig megkérdőjelezendő – "Ki mondja, hogy a legjobb, legprofibb, legtutibb, legfinomabb? Miért? Meg különben is..."  Hát ilyet mi soha nem is állítottunk, talán csak annyit mernénk hozzáfűzni, hogy a lehető legjobb helyen jársz... :D Gyorsan néztünk is egy statisztikát az elmúlt hétre vonatkozóan, amelyből a Quesadillas került ki győztesen. Igen, a mexikói melegszendvics - talán az egyik legismerebb ételük, amely nagyon népszerű hazánkban is. Tulajdonképpen sajttal és mindenféle földi jóval megpakolt tortillalapokról van szó, amelyet ropogósra és olvadósra sütünk. Quesadilla - ejtsd:kázádíjá.

Ízlés szerint töltve választhatod variációinkból:

- fűszeres, omlós marhahússal

- grillezett csirkemellel

- vega, dupla chedarral

img_1977.PNG

3. Ne féljünk "alkudozni"

Gordon tanácsa szerint "a legjobb, ha nem félünk kérdezni a pincértől, ne tartsunk tőle, hogy tájékozottabb nálunk - valamint bátran adjunk meg árlimitet is." Ha tehát egy vendégünk jelzi felénk, hogy kb. négyezer forintot szeretne nálunk elkölteni, viszont ezért vár egy kiadós komplett menüsort hozzáillő itallal, akkor például ajánlhatjuk a következőt:

- Falusi húsleves gazdagon: 890 Ft
- Sörben sült kemencés csülök (egész): 1790 Ft
- Palacsinta variációink: 690 Ft
- Mort Subite csapolt "vendégsör" 4dl: 680 Ft
Összesen: 4050 Ft

img_1979.PNG

Távoli vidékek gasztronómiáját is élvezheted, és még csak utazni sem kell. A sor pedig folytatódik, azaz be lehet térni a már jól megszokott ízek, de ismeretlen terepek felkutatása okán is, illetve házhoz is szállítjuk.

www.gekkopub.hu

Falatnyi Itália

Dolce Vita

img_9231.PNG

Az igazi minestrone levest Olaszországban is régiónként eltérően készítik - gyakran szezonfüggő, abból készül, ami éppen frissen kapható. A lehetőségek végtelen tárháza lakozik benne, szóval a lényege az, hogy nagyon sűrű. Kóstold meg nálunk Itáliát új ajánlatukról: aki mer, annál van a kanál. 

img_9196.PNG

Igen, tudjuk, nagyon sokan szeretitek a csirkemellet, ezért fel is került falatnyi Itália ajánlatunkra. Kezdődik ott, hogy paradicsom, mozzarella és friss bazsalikom… Nem is szaporítjuk a sorokat, jöjjön a produkció: csirke caprese.

img_9217.PNG

A húsimádók körében ez maga a beteljesült álom! És amíg nem kóstoltad az oroszlánt, addig a a bélszín az állatok királya. Bizony! Szóval aki evett már igazán jó steaket, az tudhatja, hogy milyen kulináris élményt jelenthet. Aki meg nem, az ábrándozás kergetése helyett, próbálkozzon nálunk! Falatnyi Itália ajánlatunkról: bélszín steak capri-lime mártással, baconbe tekert spárgával.

img_9226.PNG

Ebben a nyalakodni való mascarpones pohárkrémben az a jó, hogy villámdeszertnek is megfelel, de hosszabb étkezés lezárásához is tökéletes. Kellően krémes, amelyet friss eperrel teszünk "életmentővé".  Mascarpone pohárkrém friss eperrel:

img_9202.PNG

Akik szeretik a "tengeri herkentyűket", azok megegyeznek abban, hogy közülük a királyrák a "király". Ásványi anyagokban, főleg fehérjékben gazdag, viszont zsírban nagyon szegény. Falatnyi Itália ajánlatunkról: pappardelle articsókával és friss bazsalikommal - választható alapok: pesto, paradicsomos, tejszínes - választható feltétek: bélszíncsíkok, grillezett gomolya, királyrák.

img_9238.PNG

Igazán laktató finomság a grillezett gomolya tésztával. A jellegzetes ízű sajt a sütéstől egy extra ízt kap, amit a megpirult "kéreg" tovább fokoz. Ki ne szeretné mennyei ízét, a roppanós külsőt és a lágyabb belső részt? Falatnyi Itália ajánlatunkról: pappardelle articsókával és friss bazsalikommal - választható alapok: pesto, paradicsomos, tejszínes - választható feltétek: bélszíncsíkok, grillezett gomolya, királyrák.

img_9245.PNGPappardelle articsókával és friss bazsalikommal:

- választható alapok: pesto, paradicsomos, tejszínes

- választható feltétek: bélszíncsíkok, grillezett gomolya, királyrák

img_9250.PNG

Kóstold végig Itáliát!

img_9230.PNG

Kreatív Húsvét

Locsolók, barátok, rokonok, gyermekek - természetes a vendégjárás, ilyenkor jól jön pár igazán ünnepi és ötletes vendégváró finomság. Összeállításunkban az elsődleges szempont, hogy olcsó, másodlagos a gyors megvalósítás. Olyan ötleteket hoztunk, amelyeket kevés hozzávalókból és minimális kézügyességgel tudunk elkészíteni, mégis egyediek. Reméljük, elnyeri tetszéseteket.

img_7191.JPG

Melegen ajánljuk:

img_7192.JPG

Szendvicsek extrákkal:

img_7190.JPG


Válogassatok, szemezgessetek:

img_7199.JPG


(Forrás: internet, innen-onnan.)

Marha jó!

Lassan beköszönt a nyár, de mielőtt eltennénk a téli ruhákat, és elővennénk a fürdőruhákat, gondoljunk az átmenetre. Tavasszal már igenis jó idő lesz!

d5cce88d-7d71-4870-a936-36a596a36edc-67878-00004935aaf93fa9.jpeg

A körte pedig tökéletes alapanyag a hűsítő fogásokhoz, melyet a méz selymessége tesz pikánsabbá. Hideg mézes körtekrémlevesünk:

img_6643.JPG

Elterjedt fogás a hazai asztalokon a csirkéből készült finomságok. A baromfiudvar eme kedvelt jószága tán még röfi barátunknál is változatosabb kínálatot nyújthat kedvelői számára. Finom és egészséges, nem terheli le szervezetünket, hát miért is ne készítenénk belőle nyárelő ínyencséget. Mondjuk ÚJ ajánlatunkról: borskéregben sült csirkemell csíkok bébikukoricával friss tavaszi salátaágyon? Ha azt gondolod, hogy “ááá, ugyan, ez csak diétás kaja”, akkor tévedsz. Laktat, de nem okoz teltségérzetet. Ha ezt ebédeled, vacsoráig egészen biztosan nem leszel éhes.

img_6641.JPG

Pont annyira fűszereztük, hogy még jobban kiemeljük a tepertő ízét, de semmiképpen se nyomjuk el azt, amely sajt ölelésében igazán újszerű élménnyel fog meglepni bennetek. Hozzá nagyon jól működő szűzpecsenyét társítunk, az összhatást pedig rösztivel elkábítva tesszük gyönyörű ízzé. Sajtos tepertőkrémmel töltött szűzpecsenye rösztivel: új ajánlatunkról!

img_7201.JPG

Ha azt mondjuk brassói aprópecsenye, alighanem ezzel egyáltalán nem lógunk ki a magyar ízlelőbimbók átlagából. Több legenda is létezik feltalálásával kapcsolatban, kezdve a MÁV Utasellátó szakácsával, aki egyesek szerint a Brassó felé tartó vonaton találta fel, de mindenféle más vendéglőslegenda is magáénak tartja a jogot. A nyolcvanas években az éttermi kínálat állócsillaga volt, nem is érdemtelenül. Egyszerű frissensült, élvezeti értéke nagy. 

img_6645.JPG

Mennyei örömök a pampákról: marha jó! A steak nagyon érzékeny étel, amelynek az íze mellett az állaga is nagyon fontos szempont. Az egyik titok, hogy minél jobb minőségű a hús, annál finomabb végeredményre számíthatunk. A második trükk a sütés metodikájában van. Szóval aki evett már igazán jó steaket, az tudhatja, hogy milyen kulináris élményt jelenthet. Aki meg nem, az ábrándozás kergetése helyett, próbálkozzon nálunk! Argentin steak tejszínes zöldbors mártással és krokettel: 

img_6642.JPG

A keksztekercs valószínűleg mindannyiunk gyermekkori kedvence. És az otthon ízei emelhető eggyel magasabb szintre! Új ajánlatunkról: banános vajkrémmel töltött keksztekercs, meggykrém öntettel.

img_6644.JPG

Házhozszállítás - Gekko Pub

Rendelés és általános információk:

- rendelés leadása személyesen a Gekko Pub és Étteremben (Szombathely, Szelestey u. 2.) vagy telefonon a 94/340-320, illetve a 20/926-2068 telefonszámokon, nyitvatartási időben

- a kiszállítás hétfő-kedd-szerda-csütörtök-vasárnap: 11:00 és 22:00 óra között, péntek-szombat 11:00 és 24:00 óra között történik

- kiszállítási idő általában a rendelés leadásától számított 40-60 perc, amely csúcsidőben hosszabbodhat.


img_5157.JPG

Díjak:

- ételeink ára: www.gekkopub.hu

- doboz (csomagolása): 70 Ft/db

- kiszállítás címenként:

           - Szombathely körgyűrűn belül: 200 Ft

           - Szombathely körgyűrűn kívül: 350 Ft (Oladi körforgalom után, Herény, Kámon, Bogát, Gyöngyöshermán,                  Minerva, Parkerdő-lakópark.)

           - Zanat, Gencsapáti, Sé, Nárai, Petőfi-telep: 700 Ft 

            - Torony, Táplánszentkereszt, Vép: 900 Ft

Az étlapon szereplő valamennyi ételünket kiszállítjuk:

img_3429.PNG

Fizetés az étel átvételekor történhet:

img_6091.JPG

- készpénzzel

- Erzsébet utalvánnyal

- bankkártyával

- Szép kártyával

- OTP cafeteria e-utalvánnyal

- Erzsébet Plusz e-utalvánnyal

Elektronikus kártyát abban az esetben tudunk elfogadni, ha azt a rendelés leadásánál jelzik!

ÁFÁ-s számla igényét, szintén előre kérjük jelezni.

Vicces éttermi bejegyzések:

Sokan kerülhettek már olyan helyzetbe, hogy panaszt kellett tenniük. Azt azonban el se hinnénk, mi minden miatt képesek vagyunk elégedetlenkedni. Íme egy válogatás a legmókásabb éttermi panaszokból. Jó szórakozást és olvasást kívánunk!

204bfc07-1d35-49ec-8b1e-67dc544e6f28-42959-00003238a5c06f5b_tmp.png

“Az étel hideg volt, a pincér meleg.”

“Felháborító, hogy fél adagot hetven százalékos áron számítanak fel, ha a felét eszem meg, akkor a felét fizetem csak ki. Cserébe lenyúltam a borsszórót.”

“Távozáskor a felszolgálójuk indulatosan szólt hozzám és megfenyegetett, hogy rendőrt hív. Igaz, hogy véletlenül elfelejtettem fizetni, de akkor sem kéne így viselkedni.”

“A vécében nem volt kéztörlő, de hajszárító meg igen. Szerintem át kéne gondolni a mi a fontosabb..”

“Illedelmesen megkértem a pincért, hogy nem e lehetne csinálni egy kis grízes tésztát, amire ő bement a konyhára és még itt az étteremben is hallottam ahogy röhögnek és gúnyolódnak rajtam. Nem mindenki gazdag ám.”

“A köretként felszolgált burgonya nem volt megpucolva, rajta volt a héja. A húst azért megsütik?” - kiegészítés: steak burgonya

“Felháborító, hogy azt az egy tányér ételt csak a rohadt termékbemutató után hajlandóak felszolgálni. Smucig népség.”

8eb1dfdf-f288-4246-bb0c-c4901b261346-42849-0000322ed4f29146_tmp.png

“Tisztelt vezetőség. A sonkával sajttal töltött pulyka szerintem macskahúsból van. Kérem változtassák meg az étlapon.”

"Felháborító, hogy nem tartanak alkoholt, legalább bort. Bezzeg a pincérek mind részegek!"

“Nem kéne feltenni az étlapra valami olyan kaját is amit szeretek?”

"A pincérek egész nap a telefont nyomkodják, ilyen erővel fészbukon is megrendelhetném az ételt."

"A felszolgálóhölgy olyan ronda, hogy csak nagy öklendezések közepette voltam képes megenni a pizzámat."

"Az üzletvezető elkezdett ordítani velem és meg is lökött, mert szerinte lehánytam a muskátlikat."

 És végül a kedvenc!
“Tisztelt XY Étterem! A mai napon vacsorázni jöttünk a családommal, majd miután [Szerda Úr] nevű pincér fogadott minket és kihozta a megrendelt italokat, váratott minket az étel megrendelésével. Miután méltóztatott felvenni a kívánalmainkat, leült dohányozni és megivott egy pohár sört is. Ezekután az ételünk, ami megjegyzem elég lassan készült el, ehetetlenül forrón érkezett meg, legalább 5 percet kellett várni, mire a levesek ehető állapotra hűltek, viszont ami a biztosítékot kiverte nálam és a családomnál, az [Szerda Úr] nevű pincér viselkedése, ugyanis míg étkeztünk, obszcén szavakkal és trágár jelzőkkel illetett italokat készített, amit egy rendes katolikus ember soha nem ejt ki a száján. A teljesség igénye nélkül felsorolnám azt a pár szót amit hallottam tőle: sex on the beach, orgazmus, knock me down and fuck me. Ezek a hiába csak fantázia nevek, kulturált ember, étkezésre szánt helyiségekben ilyet nem, hogy nem említ, de az, hogy ilyeneket árul és azt reklámozza is, az már több mint erkölcstelen. Szeméremsértésért feljelentést fogok tenni, ugyanis kiskorú gyerekeim is hallották ezt.
Tisztelettel [Dr. Kovács Géza]”

c9db9bcc-3ee8-4b9a-982d-d5ad2f7ab982-42849-0000322daff8a38b_tmp.png

 

Forrás: internet, innen-onnan

Forró február bemutatja:

A sült paprikakrémleves egy igazi tavaszi ínyencség. A sütés kiemeli a paprika intenzív ízét, füstös aromát kap, melyet nagyon jól kiegészít a bivaly mozzarella krémes lágysága.

img_4064.JPG

Ha eleged van azokból a diétás fogásokból, amelyeknél még az éhezés is jobb, akkor neked ajánluk ezt a ruccolás ricottával töltött jércemellet parmezános sült zöldségekkel, ami garantáltan megörvendezteti az ízlelőbimbóidat, anélkül hogy utána a pocakodat méregetnéd aggódva a tükörben. (A ricotta egy krémes sajtféle, állagában a mascarponéra hasonlít. A ruccola vagy más néven borsmustár pedig vitamindús levélzöldség.)

img_4062.JPG

Egy különlegesség új ajánlatunkon! Mivel a vadállatok változatos növényi táplálékot fogyasztanak, sokat mozognak, és egész életüket a szabadban töltik, húsuk alacsonyabb zsírtartalmú, rendkívül gazdag ízanyaguk, és kedvező tápanyag-összetételük ideális étekké teszik. Nem meglepő módon, húsuk harmonizál a vadon termő gyümölcsök ízeivel, hiszen közös élőhelyről származnak. Szarvascomb vörösboros gyümölcsmártással, túrófánkkal:

img_4060.JPG

4. Amíg nem kóstoltad az oroszlánt, addig a bélszín az állatok királya. Bizony. (bélszín steak chipotle mártással, édes burgonya chipsszel)

img_4063.JPG

5. A palacsinta is olyan, mint a pálinka. Ha csak egyet veszel belőle, akkor kár volt elkészíteni. Amerikai rakott palacsinta:

img_4061.JPG

 www.gekkopub.hu

Téli ajánlatunk bemutatja:

e0e496a4-0d88-4d03-ad7b-34f157da2817-43177-00003afe6eed9611_tmp.png

A póréhagymás krémlevesünk hideg téli napokon lehet jó választás, pláne akkor, amikor tényleg csak rövid időt hagytok nekünk arra, hogy valami finomat, tartalmasat tegyünk elétek az asztalra. Kicsit pikáns, kicsit elegáns, kicsit egyszerű, de mégis nagyszerű, amely bacon chipsszel elkábítva karakteres ízélménnyel lep meg bennetek.

img_3015.JPG

Vaslapon sült csirkemell fetával és aszaltparadicsommal töltve, gránátalmás kevert salátával

Elterjedt fogás a hazai asztalokon a csirkéből készült finomságok. A baromfiudvar eme kedvelt jószága tán még röfi barátunknál is változatosabb kínálatot nyújthat kedvelői számára. Finom és egészséges, nem terheli le szervezetünket, hát miért is ne készítenénk belőle téli ínyencséget. Ha azt gondolod, hogy “ááá, ugyan, ez csak diétás kaja”, akkor tévedsz. Laktat, de nem okoz teltségérzetet. 

img_3013.JPG

A borjúpofa bizarr hangzása ne késztessen senkit elhamarkodott ítélkezésre, a világ egyik legízletesebb húsáról van szó, melyet selymes paprikás mártásban és szélesmetélttel tálalunk. Íme:

img_3016.JPG

Mindenki emlékszik a Kincs ami nincs-re, amiben a Puffin lekvárok hajóból való kidobálása után a nagy pofonosztó kimondja: az én kedvencem ugyanis a bab! (A Gekko Pub!)

Randi előtt vagy alatt semmiképp sem ajánljuk ezt a fogást… khm, de magányos estéken, vagy ordenáré haveri összeröffenéseken viszont remek szolgálatot tesz majd téli ajánlatunkról a bélszínlángos babraguval és mogyoróburgonyával, amely mellé bor és sör egyaránt csúszik, és ha a táplálkozás után mi is felpofozunk valakit, akkor tényleg tökéletessé tehetjük a Bud Spencer esténket. :D

img_3017.JPG

Gasztrokalandozások rovatunk következik, avagy meg kell érteni a logisztikát és a logikát. Mit eszik a tehén? Szénát és kukoricát. És mik ezek? Zöldségek. Így a steak nem más, mint egy nagyon effektív mechanizmus arra, hogy zöldségek kerüljenek a szervezetbe. Argentin marhasteak narancsos barbecue mártással, krokettel:

img_3019.JPG

A madártej szinte mindenki gyerekkori kedvence. Francia találmány: ile flottante, azaz úszó sziget. Nem kell sokat töprengenünk a névválasztáson, hiszen a könnyedén lebegő habfelhők - tojásfehérjehabból készült galuskák tényleg olyanok, mint az úszó szigetecskék. A desszert nagyszerűsége nemcsak az ínycsiklandó látványban, illatban és ízharmóniában rejlik, hanem abban is, hogy elkészítéséhez mindig fontos a kifogástalan alapanyag, esetünkben a frissesség és a minőség kiemelt szerepet kap. Sűrű, krémes vaníliás levében ülnek a mandulapettyekkel beszóródott habgaluskák.

img_3012.JPG

ÚJDONSÁG! Családi tálak 4-6-8 főre: 

img_3023.PNG

süti beállítások módosítása