Gekko Pub

Gekko Pub

Enni jó, Morricone!

2015. november 19. - Gekko Pub Szombathely

Rég megállapították, hogy az evolúció éhezésre tervezett minket, így minden kalóriát elraktározunk rosszabb időkre. Annak ellenére azonban, hogy a mammutok elfogytával az étkezés nem pusztán létfenntartás, hanem az örömforrások közé került, még nem vált teljesen veszélytelenné... Az evés számtalan filmben is megjelenik, és ha már az éhezésnél tartottunk, az 1925-ös Chaplin-féle Aranylázban épp ezt elkerülendő, emberünk a bakancsát főzi meg, majd másodmagával el is fogyasztja. A klasszikus jelenetet három napig filmezték, 62 alkalommal álltak le közben, és a legkevésbé sem szólt az élvezetekről a vásznon, pedig a bakancs medvecukorból készült.

12272602_989520411086805_1497947160_n.jpg

Ennek örömére aztán később Chaplint inzulinsokkal vitték kórházba. Az Indul a bakterház Bendegúzának fejét kemény fából faragták, mert a "Hiszen javulnék én, anyám, de nem megy az olyan könnyen faluhelyen." riposzt után kapott pofonból a másodikat a leveses tányér adja, de ez meg se kottyan neki. Nem úszták meg azonban ilyen könnyen a gombócdobálást, hiszen Bendegúz olyan erővel dobta fejbe Koltait, hogy a színész arca feldagadt, így leállt a forgatás. Ha további legendás filmeket kellene sorolni, bizonyára eszünkbe jutna az olasz

12242312_989520414420138_640276325_n.jpg

Nagy zabálás, ami valljuk be, nem valami gusztusos, de talán a legikonikusabb zabálós jeleneteket mégis az ugyancsak olasz Bud Spencer-Terence Hill párostól kaptuk. Évtizedekkel a forgatások után Spencer elárulta, hogy nem is igazán kedveli a hagymás-csilis babot, amit irgalmatlan mennyiségben fogyasztottak. (Ezek után már csak az lenne a kérdésünk, hogy mi lett volna akkor, ha szereti is?) Partnere, a hozzá képest kákabélű(nek látszó) Terence Hill sem marad le étvágyban barátjától, és a forgatási szünetekben állítólag tényleg annyit bírtak enni együtt, hogy végül már a stáb tagjai kezdtek rosszul lenni.

12278086_989520367753476_465023208_n.jpg

“-Mi a specialitásuk? – A zöldbabos rizs. – Nekem jó lesz. - Nekem is nagyon jó lesz! – Két zöldbabos rizs… – Legyen inkább négy. – Legyen inkább nyolc. – Nyolc?! Ez aztán a diéta!”

Persze a filmekben minden nagyobb, mint az életben, az étvágy, és a bunyók is, ám hőseink - tekintve hogy megzavarják őket az étkezésben - kiosztanak sokszor nyolc adag mázsás pofont, így állítva vissza a Világ törékeny rendjét.

Nálunk szerencsére nem szerepel az étlapon nyakleves, ám ízletes ételekből annál több! Fontos a minőség, de azért tegyük a szívünkre a kezünket, nem baj, ha rendesen megpakolják azt a tányért. Ígérjük, hogy ha eljöttök, a mennyiség is rendben lesz, és senki sem távozik tőlünk éhesen!

Kövess bennünket weboldalunkon, FacebookonInstagramon, Tumblr-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://gekkopub.blog.hu/api/trackback/id/tr618092302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása