Gekko Pub

Kedvenc ételeink

2016. augusztus 27. - Gekko Pub Szombathely

Cicero óta tudjuk, hogy a változatosság gyönyörködtet. Épp ezért jó olykor új dolgokat kipróbálni, mint például a bázisugrást, a bungee jumping-ot, vagy a víz alatti esküvőt. Oké, ha erre mégsem vágytok, érdemes új ajánlatunkat elsajátítani.

image_79.jpeg

A krémlevesek egész évben szezonálisak, amely tartalmas, mégsem nehéz étel. Igazán könnyedén és gyorsan elkészítjük, ha ennétek egy őszi változatában a városban.

image_80.jpeg

"A sör nem akar semmi rosszat, csak játszani. Csúszdázni egyet a nyelőcsöveden." – szól a régi, veretes bölcsesség, ami a forró nyári napok elmúltával is aktuális. Ha pedig már iszunk, ennünk is kell, főleg ha nem akarjuk, hogy idejekorán megszédüljünk…

image_84.jpeg

A kánikula elmúltával elérkezett az ősz, minden színével, illatával - jönnek a fázós reggelek, plédbe burkolózós, összebújós esték, forró teák, a fűtésszámla, és ajánlatunk.

image_83.jpeg

Igazán elkényeztet minket a természet, és mindez a színes pompa nem csak a szemnek, hanem a szájnak is ingere lehet, hiszen ebben az évszakban is számos kinccsel szolgálnak, kínálva a vitaminokat, értékes tápanyagokat. Biztosan ismerős, hogy "Csak a puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!", de mutatjuk milyen szezonális gasztronómiai trükkökkel lehet még enerdzsit nyerni. A kulcs a megfelelő táplálékok fogyasztásában rejlik, amelyek jótékonyan hatnak az anyagcserédre és az idegrendszeredre is.

image_82.jpeg

Talán az egyik legismerebb mexikói étel, amely nagyon népszerű hazánkban is. Tulajdonképpen sajttal és mindenféle földi jóval megpakolt tortillalapokról van szó, amelyet ropogósra és olvadósra sütünk. Ízlés szerint választhatod variációinkból:
 - (fűszeres) omlós marhahússal
, grillezett csirkemellel, 
(vega) dupla chedarral
Quesadilla (ejtsd:kázádíjá)

image_85.jpeg

Édesség-ambulancia
Ha súlyos, akut desszerthiányod lép fel, hiperszuper csillagrombolónk, íme a csodadesszert: 

image_81.jpeg

 

RIO 2016

 

image_70.jpeg

 

image_71.jpeg

 

2016. augusztus 5. - Kezdetét veszi Rio! Négyévente az olimpiáé a főszerep, ilyenkor minden más egy kicsit háttérbe szorul, a lehető legtermészetesebb, hogy a normális menetrend fenekestül felfordul, a tévéközvetítések köré szerveződik a napi program, az üzleti élet lustán döcög, a vendéglátóhelyeken a kivetítő előtt rikoltó népek miatt pedig mindenhova ideiglenesen mediterrán életérzés kúszik be. De ne szaporítsuk tovább a szót, mert van egy külön kis helyiségünk a hátsó traktusban, amit direkt arra találtunk ki, hogy az otthoni hepehupajt és romhalmazokat el tudjátok kerülni. Hangulata tökéletesen illeszkedik a jól ismert elülső részhez, ám mégis kellemesebben tudtok együtt lenni szurkolótáborral, barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal. A nagyjából 20-25 fős kapacitás biztosítja, hogy „nem veszünk el” a tömegben, mindenki-mindenkivel kényelmesen tud egy pár szót váltani, és külön bejáratot terveztünk arra, hogy ne kelljen az éttermen átvágni sem befelé jövet, sem pedig akkor, ha egy jó szivarnak hódolnátok. Szurkolások, szülinapok, névnapok, családi-baráti összejövetelek, legény-, és leánybúcsúk, és céges bulik helyszíne lehet a hátsó termünk, melyben nagy TV és klíma is rendelkezésre áll, ráadásul az ételről-italról is mi gondoskodunk. Csapolt- és kézműves sörök széles kínálatban, és külön megbeszélés tárgya szinte minden, maximálisan rugalmasak vagyunk, - akár kedvezménnyel, akár ételekkel - és zártkörű rendezvénynél garantáltan akkor van záróra, amikor Ti szeretnétek. Nektek nincs is más dolgotok, mint check, truváj, szelfi.

image_61.jpeg

Aki nem hiszi, járjon utána! ;-)

 Rio ajánlatunk:

- fűszeres csirkeszárnyak chilis mártogatóssal
- marhapofa lilahagymalekvárral és tükörtojással - pirított bagetten
- csirkés-spenótos pappardelle rókagombával és parmezánforgáccsal
- csapolt sörök: soproni, krusovice, edelweiss, illetve kézműves söreink

image_73.jpeg

Úgy felhevültem!

image_76.jpeg

Gyors ajánlatunk:

Ha rohangálásban vagy, de megoldanád a gyors tápanyagbevitelt, neked állítottuk össze ajánlónkat. Meleg levesre szükség van az immunrendszer általános erősítésére, és amíg kanalazod a falusi húslevest gazdagon, már el is készítettük Gekko burger variációnkat. Növeld Te is a GDP-t, igyál még egy kávét! 

image_74.jpeg

Nem borogatást kértem, szomjas vagyok!

image_77.jpeg

Házhozszállítás: www.gekkopub.hu

image_78.jpeg

 

Gekko Pub Szombathely

Van egy külön kis helyiségünk a hátsó traktusban, amit direkt arra találtunk ki, hogy az otthoni partizással járó katasztrófákat és romhalmazokat el tudjátok kerülni. Hangulata tökéletesen illeszkedik a jól ismert elülső részhez, ám mégis meghittebben tudtok együtt lenni családdal, barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal. A nagyjából 20-25 fős kapacitás biztosítja, hogy „nem veszünk el” a tömegben, mindenki-mindenkivel kényelmesen tud egy pár szót váltani.

image_61.jpeg

Külön bejáratot terveztünk arra, hogy ne kelljen az éttermen átvágni sem befelé jövet, sem pedig akkor, ha egy jó szivarnak hódolnátok. Szülinapok, névnapok, családi-baráti összejövetelek, legény-, és leánybúcsúk, és céges bulik helyszíne lehet a hátsó termünk, ráadásul az ételről-italról is mi gondoskodunk. (Tudjátok, az otthon az a hely, ahol vacsora után el kell mosogatnotok.) Külön megbeszélés tárgya szinte minden, maximálisan rugalmasak vagyunk, - akár kedvezménnyel, akár ételekkel - és zártkörű rendezvénynél garantáltan akkor van záróra, amikor Ti szeretnétek. Nektek nincs is más dolgotok, mint check, truváj, szelfi.

image_62.jpeg

Aki nem hiszi, járjon utána. ;-)

image_63.jpeg

Hola! Tex-Mex ajánlatunk

Mexikói cheddar krémleves salsa-val, tortilla chips-szel
A cheddar sok mindenbe jó lehet: melegszendvicsre, hamburgerbe, sőt, még fondübe is. Mi most mégis egy pikáns krémlevest főztünk belőle, salsa és tortilla chips társasásában.

QUESADILLA - A MEXIKÓI MELEGSZENDVICS
Talán az egyik legismerebb mexikói étel, amely nagyon népszerű hazánkban is. Tulajdonképpen sajttal és mindenféle földi jóval megpakolt tortillalapokról van szó, amelyet ropogósra és olvadósra sütünk. Ízlés szerint töltve választhatod variációinkból:
- fűszeres, omlós marhahússal
- grillezett csirkemellel
- vega, dupla chedarral
Quesadilla (ejtsd:kázádíjá):

Tequila sunrise kamikaze
A kamikaze jelentése: isteni szél. És ennek megfelelően szélvész gyorsan ledöntős, ütős. Utána pedig úgy érezhetjük magunkat, mint a valódi kamikázék egy sikeres bevetés után. Ragozhatnánk tovább is, de a lényeg annyi, hogy ez a koktél shotos pohárban kerül elénk, egyhajtásra fogyasztjuk - kicsi, tehát sok legurul belőle, és mire éreznénk a hatását, már lefejeltük az asztalt.

image_65.jpeg

Aktuális nyári ajánlatunk: 

Hűsítő krémes meggylevesünk - csokifagyival
Akár a menüsor végén, desszertként is javasoljuk.

Általában a steakeket azokból a kiváló minőségű húsokból készítjük, amikhez nem igazán szükséges különösebb ízesítés, maga a hús íze önállóan megállja a helyét a tányéron. A halak közül talán a legkedveltebb a lazac, amit nyári ajánlatunkon lime-os vaj társaságában és friss zöldsalátával kínálunk.

Sajttorta ribizlimártással - friss gyümölcsből
Ha tippelni kéne, bizonyára azt gondolnánk, nem is oly régóta élvezhetjük ezt a krémes finomságot, ám a sajttortának egészen komoly múltja van. A feljegyzések szerint már az ókori görögök is készítettek hasonló édességet, tőlük átvették a rómaiak, aztán került az európai műhelyekbe, majd a 19. században meghódította az Újvilágot is, innen pedig egyenes út vezetett a Gekko Pub-ba. Finom és könnyed hétvégi desszert - ha kóstoltad már, akkor azért, ha nem, akkor meg azért ajánljuk.

image_64.jpeg

Cicero óta tudjuk, hogy a változatosság gyönyörködtet. Épp ezért jó olykor új dolgokat kipróbálni, mint például a bázisugrást, a bungee jumping-ot, vagy a víz alatti esküvőt. Oké, ha erre mégsem vágytok, érdemes a már jól bevált ajánlatainkat elsajátítani. 

image_66.jpeg

Desperado egyik híres jelenetében hangzik el a következő kijelentés: "A csapost sosem ölik meg." - Végül is ilyen kínálat mellett mi okotok lenne rá? 

image_69.jpeg

Tíz magyar étkezési szokás, amitől a külföldiek ledöbbennek

Még ha hallottál is róla, hogy a magyaroknak vannak a külföldiek számára furának tartott étkezési szokásaik, amit nekünk nehéz észrevenni: hiszen olyan finom a zsírosdeszka lilahagymával, a mákos tészta, vagy éppen a pacal meg a velőskenyér - mi lenne ezekben furcsa.... Azonban gasztronómiánkkal és étkezési kultúránkkal akár csak futólag megismerkedő külföldieknek sok esetben már korántsem ilyen egyszerű legyinteni a jellegzetes magyar ételekre, alapanyagokra, elkészítési módokra vagy étkezési szokásokra. Íme, néhány példa.


1. Ha főzöl, szinte mindegy, mit csinálsz, a kiindulás: zsiradék+hagyma

Külföldiekkel albérletező magyarok egységes tapasztalata a csodálkozás, hogy „már megint olajon (esetleg zsíron) pirítod a hagymát?”. Nekünk talán fel sem tűnik, de tényleg nagyon sok ételünknek ez a kiindulási alapja, és nem csak a pörkölteknek, raguknak, hanem leveseknek, sőt, főzelékeknek is.

2. Paprika nélkül megnézhetnéd magad

Sok magyar fogásnak elengedhetetlen alapanyaga a friss paprika: gondolj csak a lecsóra, de a darált (Erős Pista, Édes Anna, illetve megszámlálhatatlan mennyiségű klónjaik), és főleg az őrölt, piros, vagy jobb esetben inkább vörös fűszerpaprika nélkül sem gulyás, sem pörkölt, sem paprikáskrumpli nem létezhet. Hogy csak a legfontosabbakat említsük. Tehát külső szemmel nézve valóban túltenghet a magyar konyhában a paprika. Szóval van abban valami, hogy a magyar konyha a zsír-hagyma-paprika szentháromságán nyugszik – de legalábbis tényleg alapvető gerincét adja ez a három alapanyag.

image_56.jpeg

 3. Szinte mindenbe tejfölt teszel

A magyarok túlburjánzó tejfölimádata azonnal szembetűnik egy külföldinek. Először is megszámlálhatatlan étel van, amelyek szerves része a tejföl, de ezen a nem kevés fogáson kívül is kerül majdnem mindenbe, „csak úgy”. Legyen az csirkepaprikás, lángos, zöldbableves – de egy jó tejfölös bundáskenyeret hagymával ki nem nyomott már be vacsorára? A túrós tésztára vagy a vagy túrós palacsintára is nélkülözhetetlen – ez utóbbival el is érkeztünk a következő ponthoz.

image_57.jpeg

4. Túró, ráadásul édesen?!

A tejfölhöz hasonlóan a jellegzetes rögös, sovány túró is nemzeti sajátosság, ehhez hasonló a Kárpát-medencén kívül nemigen van. Szóval ennek a fajta túrónak az öncélú, előre megfontolt szándékkal történő és folytatólagosan elkövetett fogyasztása már önmagában is gyanús. De semmi ahhoz képest, amikor a túróba cukor kerül, sőt, esetleg egy kis csoki is része lesz a fogásnak, mint a Túró Rudinál.

5. Belsőségek orrba-szájba: pacal, vese-velő – sőt: kakashere pörkölt!

Egy disztingvált nyugati számára az állatok ehető részei kb. a comb vagy esetleg a szárny magasságában érnek véget. Már a nagyi által előszeretettel a levesbe főzött csirkelábbal vagy zúzával is ki lehet kergetni a legtöbbjüket a világból – pedig mi ez egy jó kis vesevelőhöz, vagy kakashere pörkölthöz képest! Természetesen a körömpörkölt vagy épp a kocsonya, és a benne lévő disznóköröm is ebbe a körbe tartozik, és a zúzapörkölt sem hagyható ki a felsorolásból.

image_58.jpeg

6. Megeszed a szilárd, tömbösített zsírt – mindegy, hogy kenyérre kened, vagy szalonnának nevezed, és kockákra darabolva teszed a szádba

A szalonnát – baconként – tőlünk nyugatabbra is ismerik, de az, hogy a gyakorlatilag teljesen húsmentes, 100% zsírból álló fehér szalonnát is képes vagy jó étvággyal elfogyasztani, sok külföldinek megmagyarázhatatlan rejtély. A vastagon megkent zsíroskenyér és a disznótepertő ezen semmit sem segít, sőt.

7. A disznótorok válogatott finomságai: hagymás vér, véreshurka, disznósajt

Külön pontot érdemelnek a disznóvágáshoz kapcsolódó, illetve disznótoros ételek. Már maga a disznóvágás is elég rémisztő, barbár szokásnak tűnhet sok finom lelkű külföldinek, de ha kiderül, milyen fogások kerülnek az asztalra, garantált a sokk. Vannak, akik a hagymás vér létét is kétségbe vonják...

image_59.jpeg

8. Mindenhez kenyeret eszel. Még a kenyérhez is.

Az egy dolog, hogy bár rendszerint minden főételnek van „normális” körete, azért sokszor választ helyette a magyar ember egy karéj kenyeret. (Vannak olyan szélsőséges egyedek is, akik a tészta vagy a galuska mellé is képesek még pluszban kenyeret is fogyasztani – de ez már tényleg extrém példa). Viszont az, hogy egy leves mellé, vagy egy, nyugati szemmel köretnek minősülő ételhez (pl. párolt, vagy sült zöldségek) hogy képes valaki kenyeret enni, megmagyarázhatatlannak tűnik egy külföldinek.

9. Mákos tészta, a drogos mumus

A mák tőlünk nyugatabbra szinte tabu az étkezésben, ugyanis a növény neve teljesen összefonódott a benne lévő ópiummal, illetve az ebből előállítható heroinnal. Így hát jó, ha díszítésként megpörgetik vele például némely péksütemények „hátát” – de ennyi a maximum. Szegény külföldieknek fogalmuk sincs, hogy maga a mák nem rejt ilyen veszélyeket, így aztán elkerekedett szemmel veszik tudomásul, hogy ilyen extrém magyar étel is létezik…

10. A rengeteg leves: különösen a hideg, édes, rózsaszínesek

Általában is elmondható, hogy a magyar egy „leveses” népség: sok országhoz viszonyítva jóval több fogy itt ezekből a fogásokból. Ez még rendben is van, de amikor első fogásként, a megszokott forró, sós leves helyén egy hideg, rózsaszínű folyadékot szolgálnak fel, ami ráadásul édes, az nem csoda, ha megütközést kelt. A menüsor végén, desszertként még valamennyire meg lehetne érteni…

Hűsítő krémes meggylevesünk - csokifagyival (nyári ajánlatunk):

image_60.jpeg

A „külföldiek” kifejezés persze nagyon általános, mi most leginkább a nyugati országokból idetévedt turistákat értjük alatta. Ráadásul közöttük is vannak nagyon nyitott és rugalmas, befogadó szellemiségű érdeklődők, akik meglepően nyitottak a magyar gasztronómiára. Ahogyan a magyarok között is van nem kevés, aki például egy vesevelőt vagy egy kakastöke pörköltet nem kóstolna meg a világ minden kincséért sem. Az összeállítás tehát szubjektív, ennek figyelembe vételével olvassátok!

Rajzok: Szalai Attila
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

EB 2016 - Gekko Pub

FRISSÍTVE!

"Belgák a győzelmet ünneplik, a magyarok, hogy van csapatuk." (Hajdú B. István)image_49.jpegMegtapasztalhattuk, hogy milyen érzés a saját nemzetért szurkolni egy ekkora tornán, körmöt rágni, izzadni, ugrálni, idegeskedni és öklöt rázni. Köszönjük az élményt, lesz ennek még folytatása, nem az utolsó meccsre kell emlékezni, hanem erre a pár varázslatos hétre, az összetartásra és szeretetre. Szép volt fiúk! #HUN <3

image_50.jpegimage_51.jpeg

2016. június 10. - Kezdetét vette a Labdarúgó Európa Bajnokság! Kétévente átlag egy hónapra a focié a főszerep, ilyenkor minden más egy kicsit háttérbe szorul. A lehető legtermészetesebb, hogy EB, VB idején a normális menetrend fenekestül felfordul, a tévéközvetítések köré szerveződik a napi program, az üzleti élet lustán döcög, a vendéglátóhelyeken a kivetítő előtt rikoltó népek miatt pedig mindenhova ideiglenesen mediterrán életérzés kúszik be. Férfitársaink érzelmi-gondolati muníciója a meccsekre van úgymond spórolva, nagy döntéseknek és sorsfordító eseményeknek nyilván nem kedvez az időszak. Társunk fanatikus idegenként kóvályog otthon, barátaink/kollégáink zaklatott zombikként bekkelik ki az aktuális ütközetig lépkedő időt, mindenfelé a pórusokból párolgó sörszag terjeng, amelyet kiváló ízkiemelő jellemzői miatt javasoljuk csapolt és kézműves változatainkban is, és ajánljuk például Gekko burger ételünk mellé, amelyet rosejblivel tálalunk. "Jó estét az uraknak, kitartást a hölgyeknek" - köszönti minden bizonnyal a mérkőzés előtt a tévénézőket a kommentátor.

image_45.jpeg

12166814_976013032437543_372597561_n.jpg

De ne szaporítsuk tovább a szót, mert van egy külön kis helyiségünk a hátsó traktusban, amit direkt arra találtunk ki, hogy az otthoni hepehupajt és romhalmazokat el tudjátok kerülni. Hangulata tökéletesen illeszkedik a jól ismert elülső részhez, ám mégis kellemesebben tudtok együtt lenni szurkolótáborral, barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal. A nagyjából 20-25 fős kapacitás biztosítja, hogy „nem veszünk el” a tömegben, mindenki-mindenkivel kényelmesen tud egy pár szót váltani, és külön bejáratot terveztünk arra, hogy ne kelljen az éttermen átvágni sem befelé jövet, sem pedig akkor, ha egy jó szivarnak hódolnátok. EB szurkolások, szülinapok, névnapok, családi-baráti összejövetelek, legény-, és leánybúcsúk, és céges bulik helyszíne lehet a hátsó termünk, melyben nagy TV és klíma is rendelkezésre áll, ráadásul az ételről-italról is mi gondoskodunk. Csapolt- és kézműves sörök széles kínálatban, és külön megbeszélés tárgya szinte minden, maximálisan rugalmasak vagyunk, - akár kedvezménnyel, akár ételekkel - és zártkörű rendezvénynél garantáltan akkor van záróra, amikor Ti szeretnétek. Nektek nincs is más dolgotok, mint check, truváj, szelfi. Aki nem hiszi, járjon utána! ;-)

12167465_976012452437601_1556904362_n.jpg

 EB ajánlatunk:

- Krusovice világos (csapolt)
- Sörben sült egész csülök (kemencés)

image_43.jpegimage.jpeg

-Soproni (csapolt)

- Marhapofa lilahagymalekvárral és tükörtojással, pirított bagetten

image_44.jpeg12884501_1058437407528438_1782853707_n.jpg

Egy sör nem sör. Két sör fél sör. Négy sör egy sör, de ugye egy sör nem sör... 

12527894_1058437490861763_846131491_n.jpg

Hölgyszakasz: LES (nőies példával):
Te vagy a támadó, és zárás előtt be szeretnél jutni egy cipőboltba, de az eladók ezt nem szeretnék (ők a védők), ezért már az ajtóban állnak. Cipőt csak akkor vehetsz (a gól berúgása), ha van nálad pénztárca (labda). Miután átjutottál a védők falán (eladók), odakiabálsz a barátnődnek, hogy dobja utánad a pénztárcát - na ilyenkor vagy lesen.

EB ajánlatunk csajoknak:

- hideg eperpüré leves vanília fagylalttal és mentás habbal

- rosé kacsamell eperraguval tavaszi salátaágyon

- amerikai palacsinta epervelővel és csokiöntettel

- alkoholos és alkoholmentes frissítők

image_46.jpeg

 S még egy csipetnyi adalék a csajos részhez: KÉNYSZERÍTŐ

A barátnőddel arra gyanakodtok, hogy a pasid félrelép, ezért amikor hazaér beszorítjátok magatok közé, és kérdésekkel ostromoljátok. A legelső ostoba válasznál lecsatolod a srác (ellenfél játékosa) méregdrága óráját (labda) és átdobod a barátnődnek, aki mögötte helyezkedik el. Tehát a pasit arra kényszerítitek, hogy közöttetek szaladgálva próbálja megszerezni óráját, mielőtt azt kidobod az ablakon (gól). 

Bármilyen hasonlóság vagy megegyezés a véletlen műve, mi leginkább a "kötény"-hez értünk, az meg ugye konyhai alkalmatosság. :-) 

image_48.jpeg

Egy nép és egy lélek, egy ország, egy érdek! #HUN

image_47.jpeg

Joghurtos-gyümölcsös diétás finomság

Egy­szerű, gyors és fo­gyó­kú­rás édes­ségre vágysz? Ezzel tu­tira nem lősz mellé! Sem konyhatündérnek, sem időmilliomosnak nem kell lenned, hogy elkészítsd! Nya­kun­kon a nyár, és bi­zony a ká­ni­kulá­ban is jól fog esni ez a hű­sítő, diétás boldogsághormon. Alig van benne szén­hid­rát, rend­kí­vül egy­szerű, és mennyei az íze! Tíz perc alatt elkészítheted, két órát hűtöd, és tálalhatod. Ráadásul nem kell aggódnod az alakod miatt sem, bátran és büntetlenül fogyaszthatod, akár éjjel-nappal. A legjobb az egészben, hogy a sütéssel sem kell bajlódnod!

Hozzávalók:

- 8 dl natúr joghurt
- édesítőszer ízlés szerint
- 2 csomag fixáló por, amely hideg krémekhez, tortákhoz való (50g/csomag)
- friss vagy fagyasztott gyümölcs

Elkészítése:

- A fixáló port a zacskón található utasítás szerint készítsd el, majd keverd hozzá a joghurtot és az édesítőszert.
- Szilikonos formába tegyél egy réteg krémet, arra rá pedig a gyümölcsöt, majd megint a krémet, gyümölcsöt és újra a krémet.
- Ha kész, tedd be a hűtőbe legalább két óra hosszára

image_40.jpeg

image_41.jpegimage_42.jpeg

Forrás: ripost, mindmegette, apróséf

Kövess bennünket weboldalunkon, Facebookon, Instagramon, Tumblr-en!

Beer-lak

Kézműves söreink mellett állandó két főszereplőnk csapra verve: Soproni és Krusovice világos, illetve állandó jelleggel csatlakozik harmadikként egy “vendégsör” - most készletünk erejéig: Edelweiss.

Az illatban csiklandós és ficánkoló, a szénsavval együtt támadó citrusosság mögül hirtelen előbújik a földes komló, ami úgy meglep, mint Shakespeare udvari bolondjai, akik a leglíraibb gondolatmeneteket is valami altesti poénnal zárják le. Ez az izgalmas kettősség valóságos ballada az égi és a földi örömökről, mire megfejtenéd ezeket a titkokat már megvett kilóra. Az íze persze citrusos, de nem ilyen egyszerű, mert kesernyés is, egyszerre van benne jelen a lime és a narancs, és ahogy kortyolod, úgy lesz egyre több íze, és úgy kezd egyre inkább emlékeztetni a belga sörök ízvilágára, ám soha nem válik olyan mohó, alkoholos habzsolássá, mindvégig megőrzi az eleganciáját. Színe ködös, az élesztőtől zavaros.

Ha étel párosítása mellett döntünk, javasoljuk mustráros grill tarjánkat sült hagymával és tükörtojással, mivel a sörben megjelenő pörkölési aromák remekül harmonizálnak a sütés során keletkező ízekkel.

image_36.jpegimage_38.jpegimage_37.jpegimage_35.jpeg

Kövess bennünket weboldalunkon, Facebookon, Instagramon, Tumblr-en!

Csak a Puffin?

Csak a Puffin adhat erőt, mi? Dögvész pusztít majd a cápák között... Az én kedvencem ugyanis a Pub! A Gekko Pub!

image_34.jpeg

Tavaszi/nyári felfrissülés - szezonális ételek, italok

Igazán elkényeztet minket a természet, és mindez a pompa nemcsak a szemnek, hanem a szájnak is ingere lehet, hiszen erdők, mezők, kertek ilyenkor számos kinccsel szolgálnak, kínálva a tél utáni fáradtságunkra vitaminokat, értékes tápanyagokat. Biztosan ismerős, hogy "Minden nap egy alma és a doktor alma!", no meg a klasszikus: "Csak a puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!", de mutatjuk milyen szezonális gasztronómiai trükkökkel lehet még enerdzsit nyerni. A kulcs a megfelelő táplálékok fogyasztásában rejlik, amelyek jótékonyan hatnak az anyagcserédre és az idegrendszeredre is.

Kedvencünk az eper! Négykézláb is lehet szedni, pálinka is főzhető belőle, meg pont maradt még ajánlatra is...


image_27.jpeg

image_28.jpeg

image_26.jpeg

 Ha az élet limonádét ad neked, csinálj belőle citromot. És az élet nem érti majd, mi történik.

image_33.jpegimage_32.jpegimage_31.jpegimage_29.jpeg

Don't worry, don't cry, drink fröccs and fly. ;-)

image_30.jpeg

 

Kövess bennünket weboldalunkon, Facebookon, Instagramon, Tumblr-en!

Édesség-ambulancia

Ha súlyos, akut desszerthiányod lép fel, készíts pár perc alatt elkészíthető finomságot! Hiperszuper csillagromboló, az olasz csodadesszert: panna cotta. Pihe-puha finomság, melynek ízét a főtt tejszín és a hozzá társított öntet együttesen határozza meg. A nyári esték sztárja lehet, de bármikor remek záróakkordja egy-egy jól sikerült vendégségnek.

Dolce Vita.
Talán az egyik legegyszerűbben készíthető édesség, mégis óriási különbség lehet panna cotta és panna cotta között. A tökéletes "tejpuding" krémes és lágy, illetve vannak az elrontott "gumiszerű" és kemény képződmények. Sikerének titka a hozzávalók arányában rejlik. A klasszikus változat vaníliát ír elő ízesítéshez, de bátran modernizálhatjuk gyümölcsszörpök és gyümölcspürék hozzáadásával, amelyek a szín és az íz módosításán túl a desszert textúrájának élvezeti értékét is növelhetik. Szervírozhatjuk poharakban - vagy formákban való dermesztés után tányérra fordítva. Kezdő háziasszonyoknak javasoljuk ugyanabban a pohárkákban tálalni amelyben megdermed, és tetejét gyümölcsökkel díszíteni. Tipp: a tányéron való tálalás előtt a formák alját érdemes forró vízbe mártani, így könnyen kicsusszannak.

image_24.jpeg

Íme egy tökéletes recept a remegős és egyben krémes állagú, de nem túlságosan zsíros hatású panna cotta elkészítéséhez:

Hozzávalók 6 formához:
- 4 dl 30 %-os tejszín
- 2 dl 3,6-os, nem UHT (stop) tej
- 5 dkg cukor
- 1 vaníliarúd
- 4 lap zselatin

1. Kikapargatjuk a vaníliarúd belsejét, majd keverjük el a tejben (bátran dobjuk bele a héját is, amelyet közvetlen a zselatin bekeverése előtt kell eltávolítani), és mérsékelt tűzön forraljuk fel.
2. Hozzáöntjük a tejszínt, és ha ismét felforrt, lezárhatjuk alatta a gázt - ezzel egy időben a zselatinlapoké a főszerep, amelyet addig kevergetünk benne, amíg teljesen felolvadnak.
3. Kicsit hűtjük (közben néha megkeverjük), aztán formákba öntjük, és a hűtőbe tesszük. Kb 5-6 órára van szükség a teljes dermedéshez.

image_25.jpeg

Kövess bennünket weboldalunkon, Facebookon, Instagramon, Tumblr-en!

Keserű méz

A Keserű Méz – igen, szerintünk nagybetűvel – valódi „feszültséget” hordoz magában: vibráló és energikus. A maláta édessége kekszes, gyümölcsös aromái vadvirágot és virágmézet idéznek, komlókaraktere pedig herbális. Opálosan áttetsző, hófehér habbal. Az új magyar sörfőzés első nagy meglepetése: kísérleti sör, amely új műfajt teremtett. A „hopláger” – ez a triplán komlózott, erős lágersör – Magyarország válasza az amerikai sörforradalom ikonikus sörére. Méltán lett az egyik legismertebb hazai kézműves sör, javasoljuk, hogy kóstoljátok meg, a többit meg lerendezik az ízlelőbimbók a kortyok közben. Például kapcsolatban vele: csirkemell karamellizált almával, camemberttel.

image_22.jpegimage_23.jpegimage_21.jpegimage_20.jpeg 

Kövess bennünket weboldalunkon, Facebookon, Instagramon, Tumblr-en!